A VÁRKERT BAZÁR ÉS A PALOTA TITKOS TÖRTÉNETE

BUDAPESTI SÉTÁK

Időpontok: 2020. július 25

Áttekintés
Program
Árak, dátumok
Tudnivalók

A séta indulása: 10:00 órakor (kérjük, 15 perccel előtte érkezzenek!)
Időtartam: kb. 2,5 óra
Sétavezető: Fodor Péter

Egy kellemes sétára invitáljuk Önöket a 2014-ben teljesen megújult Várkert Bazárba! Megismerjük a Várhegy déli lejtőjének 2000 esztendejét, megtudjuk ki lakik ma a budai Pasa palotájában, melyik részeket ismerné fel Mátyás király ma is, miért voltak híresek Buda almái vagy éppen hol lakomázott Zsigmond király. Utunk során közel 80 év után újra eredeti szépségében láthatjuk a hamarosan átadásra kerülő Főőrség épületét és a Királyi Lovardát is.

Sétánkon megelevenedik előttünk a „főváros ékszerdobozának” nevezett VÁRKERT BAZÁR, mely egyedülállóan különleges építészeti alkotás, ahol a történelem, a kultúra és a természet csodás harmóniában él együtt. 1987 óta - a Duna-part látképe és a Budai várnegyed részeként - az UNESCO Világörökség része. Századok emlékeit őrzi e terület, amit a felújítási munkálatok során feltárt közép- és török-kori kerámiák, használati tárgyak, ékszerek és fegyverek is bizonyítanak. Miközben a szépen felújított neoreneszánsz kertben sétálunk megismerjük a Várkert Bazár történetét, tervezője, Ybl Miklós személyét és munkásságát, szobrait, szökőkútjait és az épületeket díszítő különleges sgraffitókat is. A sétán csillogó Zsolnay-kerámiákban, művészien megformált kovácsoltvasakban, tökéletesen megfestett üvegablakokban és illatos rózsakertekben gyönyörködhetünk.

A BUDAVÁRI PALOTA titkainak és történeteinek megismerését követően kívülről megcsodálhatjuk a semmiből visszaépített FŐŐRSÉGET és a LOVARDÁT is. Hauszmann Alajos évtizedekkel ezelőtt lebontott épületei replikaként születtek újjá eredeti pompájukban.

A sétára ingyenesen biztosítjuk az audioguide készüléket!

Minimum létszám: 10 fő 

A VÁRKERT BAZÁR ÉS A PALOTA TITKOS TÖRTÉNETE

2020. 07. 25.
1 nap
3 000 HUF/fő

A találkozás pontos helyét a programra való jelentkezéskor tudjuk megadni. Megértésüket köszönjük!

A változtatás jogát fenntartjuk!

Betelt
Út neve: A VÁRKERT BAZÁR ÉS A PALOTA TITKOS TÖRTÉNETE
Dátuma:
Jelentkezők száma:
Főutas vezetéknév:
Főutas utónév:
További utasok:
Az Ön címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön e-mail címe:
Megjegyzés:
Az adatkezelési szabályzatot elfogadom!

VALUTAVÁLTÓ

HARIS TRAVEL CLUB

1075 Budapest, Károly körút 11. 3. emelet

Tel: +36 1 317-2354, + 36 1 327-0793

Mobil: +36 30 247-9008; +36 30 247-9009

Fax: +36 1 317-8613

E-mail: info@haristravel.hu

www.haristravel.com

Eng.szám: R-1153/95/99

A VÁRKERT BAZÁR ÉS A PALOTA TITKOS TÖRTÉNETE

BUDAPESTI SÉTÁK

Indulási dátumok:
2020.07.25

A séta indulása: 10:00 órakor (kérjük, 15 perccel előtte érkezzenek!)
Időtartam: kb. 2,5 óra
Sétavezető: Fodor Péter

Egy kellemes sétára invitáljuk Önöket a 2014-ben teljesen megújult Várkert Bazárba! Megismerjük a Várhegy déli lejtőjének 2000 esztendejét, megtudjuk ki lakik ma a budai Pasa palotájában, melyik részeket ismerné fel Mátyás király ma is, miért voltak híresek Buda almái vagy éppen hol lakomázott Zsigmond király. Utunk során közel 80 év után újra eredeti szépségében láthatjuk a hamarosan átadásra kerülő Főőrség épületét és a Királyi Lovardát is.

Sétánkon megelevenedik előttünk a „főváros ékszerdobozának” nevezett VÁRKERT BAZÁR, mely egyedülállóan különleges építészeti alkotás, ahol a történelem, a kultúra és a természet csodás harmóniában él együtt. 1987 óta - a Duna-part látképe és a Budai várnegyed részeként - az UNESCO Világörökség része. Századok emlékeit őrzi e terület, amit a felújítási munkálatok során feltárt közép- és török-kori kerámiák, használati tárgyak, ékszerek és fegyverek is bizonyítanak. Miközben a szépen felújított neoreneszánsz kertben sétálunk megismerjük a Várkert Bazár történetét, tervezője, Ybl Miklós személyét és munkásságát, szobrait, szökőkútjait és az épületeket díszítő különleges sgraffitókat is. A sétán csillogó Zsolnay-kerámiákban, művészien megformált kovácsoltvasakban, tökéletesen megfestett üvegablakokban és illatos rózsakertekben gyönyörködhetünk.

A BUDAVÁRI PALOTA titkainak és történeteinek megismerését követően kívülről megcsodálhatjuk a semmiből visszaépített FŐŐRSÉGET és a LOVARDÁT is. Hauszmann Alajos évtizedekkel ezelőtt lebontott épületei replikaként születtek újjá eredeti pompájukban.

A sétára ingyenesen biztosítjuk az audioguide készüléket!

A séta indulása: 10:00 órakor (kérjük, 15 perccel előtte érkezzenek!)
Időtartam: kb. 2,5 óra
Sétavezető: Fodor Péter

Egy kellemes sétára invitáljuk Önöket a 2014-ben teljesen megújult Várkert Bazárba! Megismerjük a Várhegy déli lejtőjének 2000 esztendejét, megtudjuk ki lakik ma a budai Pasa palotájában, melyik részeket ismerné fel Mátyás király ma is, miért voltak híresek Buda almái vagy éppen hol lakomázott Zsigmond király. Utunk során közel 80 év után újra eredeti szépségében láthatjuk a hamarosan átadásra kerülő Főőrség épületét és a Királyi Lovardát is.

Sétánkon megelevenedik előttünk a „főváros ékszerdobozának” nevezett VÁRKERT BAZÁR, mely egyedülállóan különleges építészeti alkotás, ahol a történelem, a kultúra és a természet csodás harmóniában él együtt. 1987 óta - a Duna-part látképe és a Budai várnegyed részeként - az UNESCO Világörökség része. Századok emlékeit őrzi e terület, amit a felújítási munkálatok során feltárt közép- és török-kori kerámiák, használati tárgyak, ékszerek és fegyverek is bizonyítanak. Miközben a szépen felújított neoreneszánsz kertben sétálunk megismerjük a Várkert Bazár történetét, tervezője, Ybl Miklós személyét és munkásságát, szobrait, szökőkútjait és az épületeket díszítő különleges sgraffitókat is. A sétán csillogó Zsolnay-kerámiákban, művészien megformált kovácsoltvasakban, tökéletesen megfestett üvegablakokban és illatos rózsakertekben gyönyörködhetünk.

A BUDAVÁRI PALOTA titkainak és történeteinek megismerését követően kívülről megcsodálhatjuk a semmiből visszaépített FŐŐRSÉGET és a LOVARDÁT is. Hauszmann Alajos évtizedekkel ezelőtt lebontott épületei replikaként születtek újjá eredeti pompájukban.

A sétára ingyenesen biztosítjuk az audioguide készüléket!

Minimum létszám: 10 fő 

Árak:
3 000 HUF

A találkozás pontos helyét a programra való jelentkezéskor tudjuk megadni. Megértésüket köszönjük!

SELECT * FROM article_cikk WHERE csoport_id=131 and article_category_id=1 and aktiv=1 and ellenor=1 and (erv_date>=CURDATE() or erv_date='0000-00-00')