AHOL SACHER SÜTÖTT ÉS SCHUBERT TANÍTOTT

Időpontok: 2018. szeptember 01

Áttekintés
Program
Árak, dátumok
Tudnivalók

Utazás: autóbusszal

Utazás Esztergom érintésével PÁRKÁNY-ba, a Mária Valéria hídon keresztül. Rövid megemlékezés a párkányi csatáról Szobieski János lengyel király lovas szobránál.

SZŐGYÉN elsősorban a Petőfi versből ismert Pató Pálról nevezetes, aki egykor alszolgabíróként és községi jegyzőként dolgozott. Itt hunyt el a XIX. század közepén, emlékét egy szobor őrzi a faluban és a temetőben találjuk a sírját.

KÉMÉND különleges népviseletével kivívta az ún. „kurtaszoknyás palóc falu” elnevezést. Hogy milyen is ez a különleges viselet, azt a település Tájházában láthatjuk.

Állítólag BÉNYben írta még annak idején Marcus Aurelius a kvádok elleni hadjárat pihenőjében Elmélkedéseinek első könyvét. Napjainkban a település a XII. századi, korai román stílusú körtemplomának köszönheti turisztikai népszerűségét. A 12 apostol tiszteletére 12 fülkét alakítottak ki, ahol a XIII. századból fennmaradt freskótöredékeket láthatunk.

ZSELÍZ környékének kőkorszaki leletei nagyon meghatározóak voltak a történelem során, többek számára is jól ismert a „zselízi kultúra” fogalma. A település kastélya a XVIII. század elején épült, ahol ugyanabban az időben sütött Sacher és oktatott Schubert. A nagy zeneszerző 1818 és 1824 nyarán az Esterházy kisasszonyokat tanította itt zongorázni. A kastélyparkban ma is áll az az épület, ahol Schubert lakott. A kastély folyamatos felújítás alatt áll, de a parkja és a városkában tett a séta visszaidézik a régi időket. Természetes nem maradhat ki a programból a Sacher torta elfogyasztása sem (fakultatív).

Rövid pihenő NAGYSALLÓban, ahol az 1848-49-es szabadságharc második legnagyobb csatájának emlékművét találjuk.

LÉVA ma is látható várát még IV. Béla idején építették, de természetesen a település jóval korábbi történelmi hagyatékkal rendelkezik. (A vár maradványait programunk során csak kívülről nézzük meg.) A török időkben fontos végvárnak számított. A településhez kötődik a „Csáky szalmája” szólás, amelynek hátterét a helyszínen megtudhatjuk. Az egykor stratégiailag fontos várat a XVIII. század elején Vak Bottyán generális robbantotta fel. Látogatás a vár ma is ép palotaszárnyában kialakított Barsi Múzeumban. Itt elsősorban Bars megye régészeti, történelmi és néprajzi emlékeit fedezhetjük fel.

A múzeumlátogatás után hazautazás.

2018. 09. 01.
1 nap
7 200 HUF/fő

A belépőjegyek árát (kb. 15,- €) a részvételi díj nem foglalja magában!

Az ún. „Átmenő biztosítást” a részvételi díj tartalmazza!

Ne felejtsük otthon fényképes személyi azonosító okmányunkat vagy útlevelünket!

Fontos: A mobil telefonját, amelynek számát irodánknak megadta, okvetlenül hozza magával az utazásra!

A változtatás jogát fenntartjuk!

Betelt
Út neve: AHOL SACHER SÜTÖTT ÉS SCHUBERT TANÍTOTT
Dátuma:
Jelentkezők száma:
Főutas vezetéknév:
Főutas utónév:
További utasok:
Az Ön címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön e-mail címe:
Megjegyzés:
Az adatkezelési szabályzatot elfogadom!

VALUTAVÁLTÓ

HARIS TRAVEL CLUB

1075 Budapest, Károly körút 11. 3. emelet

Tel: +36 1 317-2354, + 36 1 327-0793

Mobil: +36 30 247-9008; +36 30 247-9009

Fax: +36 1 317-8613

E-mail: info@haristravel.hu

www.haristravel.com

Eng.szám: R-1153/95/99

AHOL SACHER SÜTÖTT ÉS SCHUBERT TANÍTOTT

Indulási dátumok:
2018.09.01

Utazás: autóbusszal

Utazás Esztergom érintésével PÁRKÁNY-ba, a Mária Valéria hídon keresztül. Rövid megemlékezés a párkányi csatáról Szobieski János lengyel király lovas szobránál.

SZŐGYÉN elsősorban a Petőfi versből ismert Pató Pálról nevezetes, aki egykor alszolgabíróként és községi jegyzőként dolgozott. Itt hunyt el a XIX. század közepén, emlékét egy szobor őrzi a faluban és a temetőben találjuk a sírját.

KÉMÉND különleges népviseletével kivívta az ún. „kurtaszoknyás palóc falu” elnevezést. Hogy milyen is ez a különleges viselet, azt a település Tájházában láthatjuk.

Állítólag BÉNYben írta még annak idején Marcus Aurelius a kvádok elleni hadjárat pihenőjében Elmélkedéseinek első könyvét. Napjainkban a település a XII. századi, korai román stílusú körtemplomának köszönheti turisztikai népszerűségét. A 12 apostol tiszteletére 12 fülkét alakítottak ki, ahol a XIII. századból fennmaradt freskótöredékeket láthatunk.

ZSELÍZ környékének kőkorszaki leletei nagyon meghatározóak voltak a történelem során, többek számára is jól ismert a „zselízi kultúra” fogalma. A település kastélya a XVIII. század elején épült, ahol ugyanabban az időben sütött Sacher és oktatott Schubert. A nagy zeneszerző 1818 és 1824 nyarán az Esterházy kisasszonyokat tanította itt zongorázni. A kastélyparkban ma is áll az az épület, ahol Schubert lakott. A kastély folyamatos felújítás alatt áll, de a parkja és a városkában tett a séta visszaidézik a régi időket. Természetes nem maradhat ki a programból a Sacher torta elfogyasztása sem (fakultatív).

Rövid pihenő NAGYSALLÓban, ahol az 1848-49-es szabadságharc második legnagyobb csatájának emlékművét találjuk.

LÉVA ma is látható várát még IV. Béla idején építették, de természetesen a település jóval korábbi történelmi hagyatékkal rendelkezik. (A vár maradványait programunk során csak kívülről nézzük meg.) A török időkben fontos végvárnak számított. A településhez kötődik a „Csáky szalmája” szólás, amelynek hátterét a helyszínen megtudhatjuk. Az egykor stratégiailag fontos várat a XVIII. század elején Vak Bottyán generális robbantotta fel. Látogatás a vár ma is ép palotaszárnyában kialakított Barsi Múzeumban. Itt elsősorban Bars megye régészeti, történelmi és néprajzi emlékeit fedezhetjük fel.

A múzeumlátogatás után hazautazás.

Utazás: autóbusszal

Utazás Esztergom érintésével PÁRKÁNY-ba, a Mária Valéria hídon keresztül. Rövid megemlékezés a párkányi csatáról Szobieski János lengyel király lovas szobránál.

SZŐGYÉN elsősorban a Petőfi versből ismert Pató Pálról nevezetes, aki egykor alszolgabíróként és községi jegyzőként dolgozott. Itt hunyt el a XIX. század közepén, emlékét egy szobor őrzi a faluban és a temetőben találjuk a sírját.

KÉMÉND különleges népviseletével kivívta az ún. „kurtaszoknyás palóc falu” elnevezést. Hogy milyen is ez a különleges viselet, azt a település Tájházában láthatjuk.

Állítólag BÉNYben írta még annak idején Marcus Aurelius a kvádok elleni hadjárat pihenőjében Elmélkedéseinek első könyvét. Napjainkban a település a XII. századi, korai román stílusú körtemplomának köszönheti turisztikai népszerűségét. A 12 apostol tiszteletére 12 fülkét alakítottak ki, ahol a XIII. századból fennmaradt freskótöredékeket láthatunk.

ZSELÍZ környékének kőkorszaki leletei nagyon meghatározóak voltak a történelem során, többek számára is jól ismert a „zselízi kultúra” fogalma. A település kastélya a XVIII. század elején épült, ahol ugyanabban az időben sütött Sacher és oktatott Schubert. A nagy zeneszerző 1818 és 1824 nyarán az Esterházy kisasszonyokat tanította itt zongorázni. A kastélyparkban ma is áll az az épület, ahol Schubert lakott. A kastély folyamatos felújítás alatt áll, de a parkja és a városkában tett a séta visszaidézik a régi időket. Természetes nem maradhat ki a programból a Sacher torta elfogyasztása sem (fakultatív).

Rövid pihenő NAGYSALLÓban, ahol az 1848-49-es szabadságharc második legnagyobb csatájának emlékművét találjuk.

LÉVA ma is látható várát még IV. Béla idején építették, de természetesen a település jóval korábbi történelmi hagyatékkal rendelkezik. (A vár maradványait programunk során csak kívülről nézzük meg.) A török időkben fontos végvárnak számított. A településhez kötődik a „Csáky szalmája” szólás, amelynek hátterét a helyszínen megtudhatjuk. Az egykor stratégiailag fontos várat a XVIII. század elején Vak Bottyán generális robbantotta fel. Látogatás a vár ma is ép palotaszárnyában kialakított Barsi Múzeumban. Itt elsősorban Bars megye régészeti, történelmi és néprajzi emlékeit fedezhetjük fel.

A múzeumlátogatás után hazautazás.

Árak:
7 200 HUF

A belépőjegyek árát (kb. 15,- €) a részvételi díj nem foglalja magában!

Az ún. „Átmenő biztosítást” a részvételi díj tartalmazza!

Ne felejtsük otthon fényképes személyi azonosító okmányunkat vagy útlevelünket!

Fontos: A mobil telefonját, amelynek számát irodánknak megadta, okvetlenül hozza magával az utazásra!

SELECT * FROM article_cikk WHERE csoport_id=131 and article_category_id=1 and aktiv=1 and ellenor=1 and (erv_date>=CURDATE() or erv_date='0000-00-00')