LIPÓTVÁROSI MESÉK

DEÁKTÓL KOSSUTHIG

Időpontok: Jelenleg nincs foglalható időpont

Áttekintés
Program
Árak, dátumok
Tudnivalók

A séta indulása: 10:00 órakor (kérjük, 10 perccel előtte érkezzenek!)
Időtartam: kb. 2,5 óra
Sétavezető: Fodor Péter

Belvárosi kalandozásaink folytatódnak!
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a pesti belvárosban minden utcasarkon, minden téren, és majd’ minden kapualjban „szembejön velünk” a történelem.

Tematikus sétánkon ezúttal a Parlamentnek és a Szent István-bazilikának is otthont adó Lipótváros titkainak nyomába eredünk. A városrész elegáns sugárútjait neogótikus és szecessziós épületek szegélyezik, számos kávézó és fine dining-étterem található errefelé, éjszaka pedig elegáns bárok és klubok várják a szórakozni vágyókat. Lipótváros Budapest szíve, az V. kerület, mely megannyi látnivalót és történetet tartogat a kíváncsi látogatóknak.

Sétánk során érintjük a Bazilikát, sétálunk a Szabadság téren - ahol ilyenkor télen nem takarják a lombok az épületek gyönyörű homlokzatát – megtudhatjuk, hol állt egykor az Újépület, és miért gyűlölte azt mindenki, izgalmas történeteket hallgathatunk a tér házairól és az itt történt eseményekről. Megnézzük a Vidor Emil által tervezett, 1903-ban épült Magyar Szecesszió Házát, majd a Cziegler Győző tervei alapján épült vásárcsarnokot, a Belvárosi Piacot, mely igazi gasztronómiai különlegességnek számít a város közepén. Sétánkat a Parlamentnél folytatjuk, majd a Duna-partot vesszük célba, itt ér majd véget programunk.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a pesti belvárosban minden utcasarkon, minden téren, és majd’ minden kapualjban „szembejön velünk" a történelem.

JELENLEG NINCSENEK INDULÁSI IDŐPONTOK.

A TALÁLKOZÁS PONTOS HELYÉT A PROGRAMRA VALÓ JELENTKEZÉSKOR TUDJUK MEGADNI. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

A változtatás jogát fenntartjuk!

Nem foglalható
Út neve: LIPÓTVÁROSI MESÉK
Dátuma:
Jelentkezők száma:
Főutas vezetéknév:
Főutas utónév:
További utasok:
Az Ön címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön e-mail címe:
Megjegyzés:
Az adatkezelési szabályzatot elfogadom!

VALUTAVÁLTÓ

HARIS TRAVEL CLUB

1075 Budapest, Károly körút 11. 3. emelet

Tel: +36 1 317-2354, + 36 1 327-0793

Mobil: +36 30 247-9008; +36 30 247-9009

Fax: +36 1 317-8613

E-mail: info@haristravel.hu

www.haristravel.com

Eng.szám: R-1153/95/99

LIPÓTVÁROSI MESÉK

DEÁKTÓL KOSSUTHIG

Indulási dátumok: