MAKOVECZ MAKÓJA (EBÉDDEL!)

& Hódmezővásárhely

Időpontok: Jelenleg nincs foglalható időpont

,
Áttekintés
Program
Árak, dátumok
Tudnivalók

Utazás: autóbusszal
Ellátás: 3 fogásos ebéd Makón

Makovecz Imre nemzetközileg ismert és elismert organikus építészként számtalan művet adott Magyarországnak, a Kárpát-medencének, sőt Európának is. Külföldön így emlékeztek meg róla: „Íme, itt van egy Magyarországról jött, Európa-szerte ismert építész, aki új művészeti nyelvet, egyéni stílust hozott létre.” Makovecz a Hagymaház rekonstrukciója kapcsán került kapcsolatba MAKÓ-val. Az építőművész a Hagymaházon túl feladatot vállalt a gimnázium megépítésében, a főtér felújításában, a Kossuth-szobor áthelyezésében, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában. Ő tervezte a Marczibányi téren megvalósuló zenepavilont is. Legjelentősebb makói munkája a városi fürdőkomplexum, a Hagymatikum megtervezése volt. 2019 májusában adták át a szintén Makovecz tervei szerint épült városi könyvtár épületét. A városi séta során megismerkedünk a legjelentősebb épületekkel.

A városnézés után 3 fogásos ebéd Makón.

Délután utazás a Dél-Alföld gyöngyszemeként is emlegetett Hódmezővásárhelyre. A városka általában kimarad a hagyományos városnéző kirándulások programjából, pedig számos olyan látnivalóval büszkélkedhet, melyet érdemes megismerni! HÓDMEZŐVÁSÁRHELY és környéke, az egykori végtelen határú mezőváros nemcsak a múltban, de a jelenben is nevezetes népművészeti hagyományairól. A XIX. század végén az alföldi fazekasság fellegvárában, itt dolgozott a legtöbb fazekas. Látogatás a hagyományokat hűen őrző és bemutató Belvárosi Fazekasházban. Városnézésünk során megtekintjük a Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria tárlatait is. A programok végeztével hazautazás, érkezés az esti órákban Budapestre.

JELENLEG NINCSENEK INDULÁSI IDŐPONTOK.

A részvételi díj a belépőjegyek, tárlatvezetések és fülhallgató árát nem tartalmazza (kb. 2.600,- Ft).

Fontos: Ne felejtsük otthon az esetleges kedvezményekre jogosító diák- vagy nyugdíjas igazolványt! 

A változtatás jogát fenntartjuk!

Nem foglalható
Út neve: MAKOVECZ MAKÓJA (EBÉDDEL!)
Dátuma:
Jelentkezők száma:
Főutas vezetéknév:
Főutas utónév:
További utasok:
Az Ön címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön e-mail címe:
Megjegyzés:
Az adatkezelési szabályzatot elfogadom!

VALUTAVÁLTÓ

HARIS TRAVEL CLUB

1075 Budapest, Károly körút 11. 3. emelet

Tel: +36 1 317-2354, + 36 1 327-0793

Mobil: +36 30 247-9008; +36 30 247-9009

Fax: +36 1 317-8613

E-mail: info@haristravel.hu

www.haristravel.com

Eng.szám: R-1153/95/99

MAKOVECZ MAKÓJA (EBÉDDEL!)

& Hódmezővásárhely

Indulási dátumok:

Utazás: autóbusszal
Ellátás: 3 fogásos ebéd Makón

Makovecz Imre nemzetközileg ismert és elismert organikus építészként számtalan művet adott Magyarországnak, a Kárpát-medencének, sőt Európának is. Külföldön így emlékeztek meg róla: „Íme, itt van egy Magyarországról jött, Európa-szerte ismert építész, aki új művészeti nyelvet, egyéni stílust hozott létre.” Makovecz a Hagymaház rekonstrukciója kapcsán került kapcsolatba MAKÓ-val. Az építőművész a Hagymaházon túl feladatot vállalt a gimnázium megépítésében, a főtér felújításában, a Kossuth-szobor áthelyezésében, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában. Ő tervezte a Marczibányi téren megvalósuló zenepavilont is. Legjelentősebb makói munkája a városi fürdőkomplexum, a Hagymatikum megtervezése volt. 2019 májusában adták át a szintén Makovecz tervei szerint épült városi könyvtár épületét. A városi séta során megismerkedünk a legjelentősebb épületekkel.

A városnézés után 3 fogásos ebéd Makón.

Délután utazás a Dél-Alföld gyöngyszemeként is emlegetett Hódmezővásárhelyre. A városka általában kimarad a hagyományos városnéző kirándulások programjából, pedig számos olyan látnivalóval büszkélkedhet, melyet érdemes megismerni! HÓDMEZŐVÁSÁRHELY és környéke, az egykori végtelen határú mezőváros nemcsak a múltban, de a jelenben is nevezetes népművészeti hagyományairól. A XIX. század végén az alföldi fazekasság fellegvárában, itt dolgozott a legtöbb fazekas. Látogatás a hagyományokat hűen őrző és bemutató Belvárosi Fazekasházban. Városnézésünk során megtekintjük a Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria tárlatait is. A programok végeztével hazautazás, érkezés az esti órákban Budapestre.

Utazás: autóbusszal
Ellátás: 3 fogásos ebéd Makón

Makovecz Imre nemzetközileg ismert és elismert organikus építészként számtalan művet adott Magyarországnak, a Kárpát-medencének, sőt Európának is. Külföldön így emlékeztek meg róla: „Íme, itt van egy Magyarországról jött, Európa-szerte ismert építész, aki új művészeti nyelvet, egyéni stílust hozott létre.” Makovecz a Hagymaház rekonstrukciója kapcsán került kapcsolatba MAKÓ-val. Az építőművész a Hagymaházon túl feladatot vállalt a gimnázium megépítésében, a főtér felújításában, a Kossuth-szobor áthelyezésében, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában. Ő tervezte a Marczibányi téren megvalósuló zenepavilont is. Legjelentősebb makói munkája a városi fürdőkomplexum, a Hagymatikum megtervezése volt. 2019 májusában adták át a szintén Makovecz tervei szerint épült városi könyvtár épületét. A városi séta során megismerkedünk a legjelentősebb épületekkel.

A városnézés után 3 fogásos ebéd Makón.

Délután utazás a Dél-Alföld gyöngyszemeként is emlegetett Hódmezővásárhelyre. A városka általában kimarad a hagyományos városnéző kirándulások programjából, pedig számos olyan látnivalóval büszkélkedhet, melyet érdemes megismerni! HÓDMEZŐVÁSÁRHELY és környéke, az egykori végtelen határú mezőváros nemcsak a múltban, de a jelenben is nevezetes népművészeti hagyományairól. A XIX. század végén az alföldi fazekasság fellegvárában, itt dolgozott a legtöbb fazekas. Látogatás a hagyományokat hűen őrző és bemutató Belvárosi Fazekasházban. Városnézésünk során megtekintjük a Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria tárlatait is. A programok végeztével hazautazás, érkezés az esti órákban Budapestre.

A részvételi díj a belépőjegyek, tárlatvezetések és fülhallgató árát nem tartalmazza (kb. 2.600,- Ft).

Fontos: Ne felejtsük otthon az esetleges kedvezményekre jogosító diák- vagy nyugdíjas igazolványt! 

SELECT * FROM article_cikk WHERE csoport_id=131 and article_category_id=1 and aktiv=1 and ellenor=1 and (erv_date>=CURDATE() or erv_date='0000-00-00')