ÓPUSZTASZER – KECSKEMÉT

Időpontok: 2019. október 12

Áttekintés
Program
Árak, dátumok
Tudnivalók

Utazás: autóbusszal

Utazás ÓPUSZTASZER-re, amely a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne, hiszen Árpád és a vezérek itt ejtették elsőként „szerét” az ország dolgainak. A NEMZETI TÖRTÉNETI EMLÉKPARK sokak szerint az egyik legfontosabb és legméltóbb helyszín a magyar múlt idézésére.

A látogatás első részében séta a Parkban és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén. A séta után látogatás a körkép csarnokban. A „Rotunda” elsősorban a Körkép részére épült, de egyéb látnivalók is gazdagítják a programlehetőségeket. A földszinten a körkép történetével és az egykori szeri monostor életével ismerkedünk meg, az első emeleten a „PROMENÁD1896” a múltszázadvég viseletét mutatja be.

A csarnok fő látványossága Feszty Árpád „A MAGYAROK BEJÖVETELE” című panorámaképe. A XIX. században Európa-szerte elterjedt volt ez a műfaj. Különleges hatásukat azzal érték el, hogy valódi tárgyak és a festett kép közti határ szinte egybeolvadt. A néző a kép részének érezte magát. A Honfoglalás 1000 éves jubileuma adta az alkalmat Feszty Árpádnak a mű megalkotására, melyet az 1100 éves évfordulóra restauráltak és Ópusztaszeren, honfoglaló őseink első Országgyűlésének helyszínén állították ki.

Délután továbbutazás a „hírös” városba. Ismerkedés KECSKEMÉT nevezetességeivel. Az egykori mezőváros impozáns épületeivel igazi nagyvárossá vált a XIX–XX. század fordulóján. A turistákat a belváros szecessziós hangulata már az első pillanatban magával ragadja. A séta során felfedezzük a legfontosabb látnivalókat (kívülről): Katona József Színház, Kossuth tér, szecessziós városháza, Nagytemplom, Kodály Intézet, Kéttemplom köz és persze az elmaradhatatlan Cifra Palota.

A híres Bozsó Gyűjtemény sem maradhat ki programunkból, amelyet a barokk Klapka-házban találunk. 
Bozsó János festőművész a városban született 1922-ben. A szegény-paraszti sors meghatározó volt munkásságában, valamint a természet és a népművészet szeretete, tisztelete. Művészettörténészek szerint a hazai expresszív festészet kimagasló alkotója, sokan kedvelik munkáit.

Érkezés Budapestre az eseti órákban.

2019. 10. 12.
1 nap
7 100 HUF/fő

A részvételi díj a belépőjegyek árát nem (kb. 3.500,- Ft) tartalmazza!

(A belépők vásárlása miatt ne hagyják otthon a diák- vagy nyugdíjas igazolványt, mert egyes helyeken kedvezményeket vehetnek igénybe!)

Fontos: A mobil telefonját, amelynek számát irodánknak megadta, okvetlenül hozza magával az utazásra!

A változtatás jogát fenntartjuk!

Jelentkezem az útra
Út neve: ÓPUSZTASZER – KECSKEMÉT
Dátuma:
Jelentkezők száma:
Főutas vezetéknév:
Főutas utónév:
További utasok:
Az Ön címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön e-mail címe:
Megjegyzés:
Az adatkezelési szabályzatot elfogadom!

VALUTAVÁLTÓ

HARIS TRAVEL CLUB

1075 Budapest, Károly körút 11. 3. emelet

Tel: +36 1 317-2354, + 36 1 327-0793

Mobil: +36 30 247-9008; +36 30 247-9009

Fax: +36 1 317-8613

E-mail: info@haristravel.hu

www.haristravel.com

Eng.szám: R-1153/95/99

ÓPUSZTASZER – KECSKEMÉT

Indulási dátumok:
2019.10.12

Utazás: autóbusszal

Utazás ÓPUSZTASZER-re, amely a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne, hiszen Árpád és a vezérek itt ejtették elsőként „szerét” az ország dolgainak. A NEMZETI TÖRTÉNETI EMLÉKPARK sokak szerint az egyik legfontosabb és legméltóbb helyszín a magyar múlt idézésére.

A látogatás első részében séta a Parkban és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén. A séta után látogatás a körkép csarnokban. A „Rotunda” elsősorban a Körkép részére épült, de egyéb látnivalók is gazdagítják a programlehetőségeket. A földszinten a körkép történetével és az egykori szeri monostor életével ismerkedünk meg, az első emeleten a „PROMENÁD1896” a múltszázadvég viseletét mutatja be.

A csarnok fő látványossága Feszty Árpád „A MAGYAROK BEJÖVETELE” című panorámaképe. A XIX. században Európa-szerte elterjedt volt ez a műfaj. Különleges hatásukat azzal érték el, hogy valódi tárgyak és a festett kép közti határ szinte egybeolvadt. A néző a kép részének érezte magát. A Honfoglalás 1000 éves jubileuma adta az alkalmat Feszty Árpádnak a mű megalkotására, melyet az 1100 éves évfordulóra restauráltak és Ópusztaszeren, honfoglaló őseink első Országgyűlésének helyszínén állították ki.

Délután továbbutazás a „hírös” városba. Ismerkedés KECSKEMÉT nevezetességeivel. Az egykori mezőváros impozáns épületeivel igazi nagyvárossá vált a XIX–XX. század fordulóján. A turistákat a belváros szecessziós hangulata már az első pillanatban magával ragadja. A séta során felfedezzük a legfontosabb látnivalókat (kívülről): Katona József Színház, Kossuth tér, szecessziós városháza, Nagytemplom, Kodály Intézet, Kéttemplom köz és persze az elmaradhatatlan Cifra Palota.

A híres Bozsó Gyűjtemény sem maradhat ki programunkból, amelyet a barokk Klapka-házban találunk. 
Bozsó János festőművész a városban született 1922-ben. A szegény-paraszti sors meghatározó volt munkásságában, valamint a természet és a népművészet szeretete, tisztelete. Művészettörténészek szerint a hazai expresszív festészet kimagasló alkotója, sokan kedvelik munkáit.

Érkezés Budapestre az eseti órákban.

Utazás: autóbusszal

Utazás ÓPUSZTASZER-re, amely a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne, hiszen Árpád és a vezérek itt ejtették elsőként „szerét” az ország dolgainak. A NEMZETI TÖRTÉNETI EMLÉKPARK sokak szerint az egyik legfontosabb és legméltóbb helyszín a magyar múlt idézésére.

A látogatás első részében séta a Parkban és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén. A séta után látogatás a körkép csarnokban. A „Rotunda” elsősorban a Körkép részére épült, de egyéb látnivalók is gazdagítják a programlehetőségeket. A földszinten a körkép történetével és az egykori szeri monostor életével ismerkedünk meg, az első emeleten a „PROMENÁD1896” a múltszázadvég viseletét mutatja be.

A csarnok fő látványossága Feszty Árpád „A MAGYAROK BEJÖVETELE” című panorámaképe. A XIX. században Európa-szerte elterjedt volt ez a műfaj. Különleges hatásukat azzal érték el, hogy valódi tárgyak és a festett kép közti határ szinte egybeolvadt. A néző a kép részének érezte magát. A Honfoglalás 1000 éves jubileuma adta az alkalmat Feszty Árpádnak a mű megalkotására, melyet az 1100 éves évfordulóra restauráltak és Ópusztaszeren, honfoglaló őseink első Országgyűlésének helyszínén állították ki.

Délután továbbutazás a „hírös” városba. Ismerkedés KECSKEMÉT nevezetességeivel. Az egykori mezőváros impozáns épületeivel igazi nagyvárossá vált a XIX–XX. század fordulóján. A turistákat a belváros szecessziós hangulata már az első pillanatban magával ragadja. A séta során felfedezzük a legfontosabb látnivalókat (kívülről): Katona József Színház, Kossuth tér, szecessziós városháza, Nagytemplom, Kodály Intézet, Kéttemplom köz és persze az elmaradhatatlan Cifra Palota.

A híres Bozsó Gyűjtemény sem maradhat ki programunkból, amelyet a barokk Klapka-házban találunk.
Bozsó János festőművész a városban született 1922-ben. A szegény-paraszti sors meghatározó volt munkásságában, valamint a természet és a népművészet szeretete, tisztelete. Művészettörténészek szerint a hazai expresszív festészet kimagasló alkotója, sokan kedvelik munkáit.

Érkezés Budapestre az eseti órákban.

Árak:
7 100 HUF

A részvételi díj a belépőjegyek árát nem (kb. 3.500,- Ft) tartalmazza!

(A belépők vásárlása miatt ne hagyják otthon a diák- vagy nyugdíjas igazolványt, mert egyes helyeken kedvezményeket vehetnek igénybe!)

Fontos: A mobil telefonját, amelynek számát irodánknak megadta, okvetlenül hozza magával az utazásra!

SELECT * FROM article_cikk WHERE csoport_id=131 and article_category_id=1 and aktiv=1 and ellenor=1 and (erv_date>=CURDATE() or erv_date='0000-00-00')