VARÁZSLATOS VENDVIDÉK

ÍZEK, ILLATOK, ÉLMÉNYEK AZ ORSZÁG LEGNYUGATIBB CSÜCSKÉBEN

Időpontok: 2021. május 29

Áttekintés
Program
Árak, dátumok
Tudnivalók

A Vas megye nyugati csücskében, a magyar-szlovén-osztrák határ találkozásánál elhelyezkedő Vendvidék egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik. Mivel egykor határsávi zárt terület volt, ezért a turisták számára ismeretlen világ maradt. Az Őrségi Nemzeti Park részeként természetvédelmi oltalom alatt áll. A dimbes-dombos vidék, a vend tájból áradó nyugalom, a smaragdzöld, vadvirágos rétek, a gyantaillatú erdők, a bővizű patakok, a dombok tetején elnyúló birtokok láttán érezzük, hogy lelkünket megérintő, titokzatos világba csöppentünk.

Utazás: autóbusszal
Ellátás: bőséges, tájjellegű ebéd a Szlovén Mintagazdaság éttermében, helyi alapanyagokból

Első megállónk országunk legnyugatibb városa, a három nemzet kultúráját, hagyományait és lakóit egyesítő SZENTGOTTHÁRD. A Pável Ágoston Múzeumban megismerkedünk a rábavidéki szlovének (vendek) életmódjával és kultúrájával.

Innen továbbutazunk FELSŐSZÖLNÖK-re, ahol a természet ölelésében található Szlovén Mintagazdaságba látogatunk, itt fogyasztjuk el ízletes, helyi alapanyagokból készült ebédünket.

Következő megállónk APÁTISTVÁNFALVA. A Határőr Emlékhely és Múzeum stílusosan a hajdani határőrőrs épületében kapott helyet. A kiállításon valódi időutazást teszünk a „vasfüggönyös korszakba”, és bepillantunk az egykori határőrök életébe. A számtalan korabeli dokumentum, eredeti egyenruha és tárgy a határőrség történetét mutatja be úgy, hogy közel hozza hozzánk az ott élt katonák mindennapjait.

KÉTVÖLGY a Vendvidék szíve. A Katalin-dombon álló kilátóról megcsodálhatjuk a környék pazar panorámáját, háttérben az Alpokkal. Jó időben egy egyszerűbb távcsővel a riegersburgi és a güssingi (németújvári) vár is látható!

A nap végére tartogatjuk kirándulásunk legkülönlegesebb állomását. ORFALU a Vendvidék aprócska települése, itt található a Vadvirág Méhes- és Gyógyítókert. A birtok egy domboldalon fekvő, erdőkkel körülvett, 3,4 hektáros családi gazdaság, ahol az ember és az élővilág teljes harmóniájáról szól minden. Sétálunk Csillával, a házigazda füvesasszonnyal a gyógynövényekkel teli, oltalom alatt álló, öreg kaszálógyümölcsösben, majd Gyula méhész üvegkaptár előtt mesél nekünk a méhek titkos életéről, a méhkaptár kincseiről, az egyedi méhesház gyógyító erejéről. A legbátrabbak védőruhába öltözve méhészkedhetnek is (hosszú szárú nadrág szükséges). Természetesen a különleges mézkóstoló sem maradhat el! 10 termékük is (mézek, szörpök, lekvárok) rendelkezik az Őrségi Nemzeti Park védjegyével - olyan egészséges, tartósító-és adalékanyagtól mentes termékcsaládot állítanak elő, melyek ötvözik a két természetgyógyászati ág (fitoterápia, apiterápia) jótékony hatásait és megfelelnek a táj tradícióinak. A programok végeztével hazautazás, érkezés Budapestre a késő esti órákban.

2021. 05. 29.
1 nap
13 900 HUF/fő

A részvételi díj a belépőjegyek és vezetések árát (kb. 3.500,- Ft) nem tartalmazza

Fontos: A belépők vásárlása miatt ne hagyják otthon a diák- vagy nyugdíjas igazolványt, mert egyes helyeken kedvezményeket vehetnek igénybe. A mobil telefonját, amelynek számát irodánknak megadta, okvetlenül hozza magával az utazásra a személyazonosító igazolványával vagy útlevelével együtt!

A látványosságok egy részét a program során gyalogosan keressük fel, így kérjük, csak akkor jelentkezzenek, ha nem okoz gondot a sétálás!

A változtatás jogát fenntartjuk!

Jelentkezem az útra
Út neve: VARÁZSLATOS VENDVIDÉK
Dátuma:
Jelentkezők száma:
Főutas vezetéknév:
Főutas utónév:
További utasok:
Az Ön címe:
Az Ön telefonszáma:
Az Ön e-mail címe:
Megjegyzés:
Az adatkezelési szabályzatot elfogadom!

VALUTAVÁLTÓ

HARIS TRAVEL CLUB

1075 Budapest, Károly körút 11. 3. emelet

Tel: +36 1 317-2354, + 36 1 327-0793

Mobil: +36 30 247-9008; +36 30 247-9009

Fax: +36 1 317-8613

E-mail: info@haristravel.hu

www.haristravel.com

Eng.szám: R-1153/95/99

VARÁZSLATOS VENDVIDÉK

ÍZEK, ILLATOK, ÉLMÉNYEK AZ ORSZÁG LEGNYUGATIBB CSÜCSKÉBEN

Indulási dátumok:
2021.05.29

A Vas megye nyugati csücskében, a magyar-szlovén-osztrák határ találkozásánál elhelyezkedő Vendvidék egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik. Mivel egykor határsávi zárt terület volt, ezért a turisták számára ismeretlen világ maradt. Az Őrségi Nemzeti Park részeként természetvédelmi oltalom alatt áll. A dimbes-dombos vidék, a vend tájból áradó nyugalom, a smaragdzöld, vadvirágos rétek, a gyantaillatú erdők, a bővizű patakok, a dombok tetején elnyúló birtokok láttán érezzük, hogy lelkünket megérintő, titokzatos világba csöppentünk.

Utazás: autóbusszal
Ellátás: bőséges, tájjellegű ebéd a Szlovén Mintagazdaság éttermében, helyi alapanyagokból

Első megállónk országunk legnyugatibb városa, a három nemzet kultúráját, hagyományait és lakóit egyesítő SZENTGOTTHÁRD. A Pável Ágoston Múzeumban megismerkedünk a rábavidéki szlovének (vendek) életmódjával és kultúrájával.

Innen továbbutazunk FELSŐSZÖLNÖK-re, ahol a természet ölelésében található Szlovén Mintagazdaságba látogatunk, itt fogyasztjuk el ízletes, helyi alapanyagokból készült ebédünket.

Következő megállónk APÁTISTVÁNFALVA. A Határőr Emlékhely és Múzeum stílusosan a hajdani határőrőrs épületében kapott helyet. A kiállításon valódi időutazást teszünk a „vasfüggönyös korszakba”, és bepillantunk az egykori határőrök életébe. A számtalan korabeli dokumentum, eredeti egyenruha és tárgy a határőrség történetét mutatja be úgy, hogy közel hozza hozzánk az ott élt katonák mindennapjait.

KÉTVÖLGY a Vendvidék szíve. A Katalin-dombon álló kilátóról megcsodálhatjuk a környék pazar panorámáját, háttérben az Alpokkal. Jó időben egy egyszerűbb távcsővel a riegersburgi és a güssingi (németújvári) vár is látható!

A nap végére tartogatjuk kirándulásunk legkülönlegesebb állomását. ORFALU a Vendvidék aprócska települése, itt található a Vadvirág Méhes- és Gyógyítókert. A birtok egy domboldalon fekvő, erdőkkel körülvett, 3,4 hektáros családi gazdaság, ahol az ember és az élővilág teljes harmóniájáról szól minden. Sétálunk Csillával, a házigazda füvesasszonnyal a gyógynövényekkel teli, oltalom alatt álló, öreg kaszálógyümölcsösben, majd Gyula méhész üvegkaptár előtt mesél nekünk a méhek titkos életéről, a méhkaptár kincseiről, az egyedi méhesház gyógyító erejéről. A legbátrabbak védőruhába öltözve méhészkedhetnek is (hosszú szárú nadrág szükséges). Természetesen a különleges mézkóstoló sem maradhat el! 10 termékük is (mézek, szörpök, lekvárok) rendelkezik az Őrségi Nemzeti Park védjegyével - olyan egészséges, tartósító-és adalékanyagtól mentes termékcsaládot állítanak elő, melyek ötvözik a két természetgyógyászati ág (fitoterápia, apiterápia) jótékony hatásait és megfelelnek a táj tradícióinak. A programok végeztével hazautazás, érkezés Budapestre a késő esti órákban.

A Vas megye nyugati csücskében, a magyar-szlovén-osztrák határ találkozásánál elhelyezkedő Vendvidék egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik. Mivel egykor határsávi zárt terület volt, ezért a turisták számára ismeretlen világ maradt. Az Őrségi Nemzeti Park részeként természetvédelmi oltalom alatt áll. A dimbes-dombos vidék, a vend tájból áradó nyugalom, a smaragdzöld, vadvirágos rétek, a gyantaillatú erdők, a bővizű patakok, a dombok tetején elnyúló birtokok láttán érezzük, hogy lelkünket megérintő, titokzatos világba csöppentünk.

Utazás: autóbusszal
Ellátás: bőséges, tájjellegű ebéd a Szlovén Mintagazdaság éttermében, helyi alapanyagokból

Első megállónk országunk legnyugatibb városa, a három nemzet kultúráját, hagyományait és lakóit egyesítő SZENTGOTTHÁRD. A Pável Ágoston Múzeumban megismerkedünk a rábavidéki szlovének (vendek) életmódjával és kultúrájával.

Innen továbbutazunk FELSŐSZÖLNÖK-re, ahol a természet ölelésében található Szlovén Mintagazdaságba látogatunk, itt fogyasztjuk el ízletes, helyi alapanyagokból készült ebédünket.

Következő megállónk APÁTISTVÁNFALVA. A Határőr Emlékhely és Múzeum stílusosan a hajdani határőrőrs épületében kapott helyet. A kiállításon valódi időutazást teszünk a „vasfüggönyös korszakba”, és bepillantunk az egykori határőrök életébe. A számtalan korabeli dokumentum, eredeti egyenruha és tárgy a határőrség történetét mutatja be úgy, hogy közel hozza hozzánk az ott élt katonák mindennapjait.

KÉTVÖLGY a Vendvidék szíve. A Katalin-dombon álló kilátóról megcsodálhatjuk a környék pazar panorámáját, háttérben az Alpokkal. Jó időben egy egyszerűbb távcsővel a riegersburgi és a güssingi (németújvári) vár is látható!

A nap végére tartogatjuk kirándulásunk legkülönlegesebb állomását. ORFALU a Vendvidék aprócska települése, itt található a Vadvirág Méhes- és Gyógyítókert. A birtok egy domboldalon fekvő, erdőkkel körülvett, 3,4 hektáros családi gazdaság, ahol az ember és az élővilág teljes harmóniájáról szól minden. Sétálunk Csillával, a házigazda füvesasszonnyal a gyógynövényekkel teli, oltalom alatt álló, öreg kaszálógyümölcsösben, majd Gyula méhész üvegkaptár előtt mesél nekünk a méhek titkos életéről, a méhkaptár kincseiről, az egyedi méhesház gyógyító erejéről. A legbátrabbak védőruhába öltözve méhészkedhetnek is (hosszú szárú nadrág szükséges). Természetesen a különleges mézkóstoló sem maradhat el! 10 termékük is (mézek, szörpök, lekvárok) rendelkezik az Őrségi Nemzeti Park védjegyével - olyan egészséges, tartósító-és adalékanyagtól mentes termékcsaládot állítanak elő, melyek ötvözik a két természetgyógyászati ág (fitoterápia, apiterápia) jótékony hatásait és megfelelnek a táj tradícióinak. A programok végeztével hazautazás, érkezés Budapestre a késő esti órákban.

Árak:
13 900 HUF